A hétvége eredménye két új szó.
Nyáu, mint cica. Szerencsétlen Cili már megint rángatózott mire eljöttünk vasárnap délután. Annyit kerregsz és sikítozol neki, hogy csoda. Szegény már nem tudja, hova meneküljön.
Ko-ko, vagyis kop-kop. Még a múltkori húskloffoláskor nagyon megtetszett a kalapálás. Rendszeresen gyakorlotad is a plüss montessori torony állványával, aztán hétvégén a Barsi fiúk készletében több kalapács is fellelhető volt, így mindig két kalapáccsal sétáltál. Ennek örömére beszereztünk egy zenélő, villogó kalapácsot a Brendonba, de nem teljesen nyerte el a tetszésed. Te még nem tudod, de a Jézuska egy egész barkácspulttal is meg fog lepni.
Sajnos tegnap estére belázasodtál, így ma délelőtt a homeós doktornéninél kezdtünk. Mivel reggelre már csak hőemelkedésed volt, és egyéb tünet csak egy kis köhögés, így több mint valószínű a Prevenal mellékhatása jelentkezett csak. Szuri utánra a következő szert javasolta a doktornő: Thuja C15 2x3 3 napig.
Megkérdeztem a influenza elleni védőoltást beadassam-e neked, mire ő rögtön rávágta hogy: Isten ments. A sok szuri (Prevenál 2. januárban) és a fogzás (több is jön egyszerre, már a jobb alsó első örlő is áttörőben) mellé ez már sok lenne. A következőt javasolta immunerősítésre: Oscillococcinum heti fél tubus (+ Apával mi is szedjük megelőzésre) és aVincetoxicum C30 heti 1x3. Emellé még adom a C-vitamint is.