Sajnos Anyád kicsit kimerült, így kimaradt pár nap a naplódból.
Az idő nagyon hideg és esős, ezért jórészt a lakásban tengődünk. Aggódok a cicin elalvástól, attól, hogy nem eszel eleget, hogy beteg vagy...
Túlvagyunk az első pelenkakiütésen. Sajnos nem jutottam el gyógyszertárba, így Neogranormonnal kenegettem, és szépen rendbejött. Amúgy a Sulfur 9 Ch jó rá, már beszereztem.
Az alvás éjszaka még mindig eléggé sűrű, de majd lesz ez még jobb is, addig is élvezem az összebújást! :)
Vasárnap 8,5 kg voltál. Már nem hízol annyit és a védőnő szerint már nem is kell hetente mérni, elég havonta.
Már kicsit tartasz az emberektől, úgy veszem észre. De a szakirodalom szerint most jön ez a korszakod! Most már azt is észrevenni, hogy örülsz Apának, mikor hazaér, de nagyon!
Volt itt a Szücs mama pár napot. Vége a kiállításának, jött leszedni a képeket. Így legalább unokázhatott picit. Annyira megtud nevetetni, annyita tudsz kacagni ilyenkor. De amikor nyűgös vagy, akkor csak én vagyok jó, imádlak! Kaptál tőle nagyfiús mellényeket, annyira csinos vagy bennük.
Rendeltünk Neked fürdőpárnát. Khmm, szűk lett, de bekapcsolás nélkül működik. :)
Van új kedvenc játékod is. Lefényképezem őket és felrakom.
Építettem Neked "dühöngőt" a pálma alá, itt tudsz közlekedni. Iszonyú gyors vagy, ám!
Egy kis összefoglaló eddigi repertoárunkból:
Bóbita, Kis karácsony, Hull a pelyhes, Télapó itt van, Pál, Kata, Péter.., Süsü, Vuk, Pumukli és a rengeteg modóka. Ami most nagyon kedves: Aki nem lép egyszerre....
Megszoktalak masszírozni, azt Te annyira szereted. kinyújtod mindkét "kis" lábad és hagyod a dögönyözést.